Mond csak mennyire vagy állatbarát? Nem véletlenül kérdezem, ugyanis az utóbbi egy évben én is próbára lettem téve ez ügyben. Hal. Nos ha nincs az állatkereskedésben fagyasztott hal akkor:
1. menj el a piacra/boltba és vedd meg az ott található legkisebb halat, vagy mond el az eladónak hogy egy kis darabra volna szükséged. Arról vedd le a húst és a szálkákat, pikkelyeket ez esetben ne add a teknősnek.
2. hát az állatkereskedésben vannak ugye élő halak... Tudom, ez maga az állatkínzás és ne érts félre hiszen én azóta halakat is tartok amióta ez terápiaként elő volt nálunk írva a teknősnek, de ha minden kötél szakad ez marad.
3. nem tudom hol élsz Linda, de nálunk az Állatkórház patikájában és néhány nagyobb állatrendelőben tudnak adni teknős vitamint, amit a szájukba kell betuszkolni kajával vagy néha anélkül.
Jó lenne tudni hol laksz, mivel talán akkor tudnánk segíteni doki és kaja megoldásban. Jadis egyébként mint mindig jó tanácsokat ad, érdemes megfogadnod. Írj hogy merre laksz!
Hát előszőris azthiszem hosszu lesz amit leirok és mindent egy eléggé lényegretörő hasonlattal kezdem majd el: a kisgyerekek is imádják a csokit, de ha csak azt adsz nekik akkor valszeg nemh nemnőlnének meg hanem különböző hiánybetegségben halnának meg.
A boltban nagyon sokmindent árulnak, főleg száraz szarokat (szivmix, száritott hal, rák anyámkinnya) nos ezekben bármiis van rájuk irva gyakorlatilag semi nincsen, nemelég h tápanyagban szegények de a megfeleő vitaminok hiján is vannak. tehát nemelég h nemnagyon nő töle a teki, amenyit bir nőlni azal elis hazsnálja az összes vitát a szervezetéből. Ilyenkor jön elő az h vitamin hiányos lesz. Előszőr mégcsak kedvetlenül eszik, végül már csaka kedvenceit hajlando megenni és legvégül semit. Ez persze társulhat szemkidudorodással és további okosságokkal. Melyik teknősnél mi. Tehát ezeket csak iylen táplálék kiegészitőnek praktikus használni... két eteés közt 1-1 örülten falánkabb teknősnél, h ne ugorjon ki az akváriumbol... etc
Azért kell a táplálékuk nagy (70-80) %át egészben fagyasztott kishalnak kitennie mert az nagyon praktikus...egy kishalban minden földi jó benne van. Persze ezt másképpen is meglehet oldani (pl teknőspuding) de ez a legegyszerübb. Ha ez nincs az gáz. Elkell menni fogni, vagy máshol sokat venni. Mindenki azthiszi a teknősnek borzalmas az egyoldalu táplálkozás de valojában nem...
Aztán ott a másik ügy. A teknősök megszokása. Ha egy teknős megszokik valamit azt fogja a legjobban szeretni. Eza természet praktikussága, nyilván a szabadban azt tudja megszokni az élőhelyén amiből sok van. Ha ez az amit szeret is, csak neki jobb. Tehát gyakran ezekről a száraz szarokról nehéz is rendes táplálékra átszokttatnia teknőst, a leirt okobol kifolyolag.
Szóval, alapvetően lehet h nem eza baja a teknősödnek- annak ellenére h énis erre tipelnék- hanem más de a takarmányon mindenképpen változtatni kéne....Javasolhatnék olyan állatdokit aki ért is a hüllőkhöz... mert ha egy hete nem eszik akkor szerintem nem is fog már...kéne neki gyógyszer. Szerintem az állatorvosos topicsba van cim.. ha nincs ide is leirok neked egyet...
Ma van egy hete, hogy semmit nem eszik. Fagyasztott halat nem próbáltam, mert itt nem lehet kapni. De próbáltam mindenféle olyat amit azelőtt nagy előszeretettel fogyasztott. Nem olyan mozgékony mint máskor, a reflexei le vannak lassulva, és rengeteget alszik. A páncélja nem puha, sőt sokkal keményebb mint amilyen a vásárláskor volt. A szemei...hát...nem tudom, talán egy picivel sötétebb a szeme alatt mint máskor. Mit tegyek?
Mást is észrevettél a teknősön változást, vagy "csak" nem eszik? Mondjuk milyen a kedve, aktívan úszkál, vagy esetleg gubbaszt, vagy lebeg a tetején a víznek? Próbáltad hogy csak halat kapjon nyersen? Milyenek a szemei, nem gyulladtak és duzzadtak? Kemény a páncélja?
Nagyon meg vagyok ijedve, mert jó pár napja nem eszik a tekim. Nem tudom, hogy milyen baja van. Alig 3-4 hónapos. És régebb ezeket a kajákat szerette. Mit csináljak? confused::
Ti mit hallottatok arról, hogy az ékszerteknősök a kifejlett korukban majdnem teljesen vegetáriánussá vállnak? Mert most olvastam egy másik honlapon és eléggé meglepődtem, mivel az enyémek rá sem néznek a húson kívül másra...
ti hogyan tartjátok tisztán a teknőseiteket? én a páncélját kis kefével óvatosan megsúrolom, de mit csináljak a farkával, kezével, lábával a feje és a keze közti terültettel? Olyan kaja maradékos.
Hello! Az lenne a kérdésem, hogy mi a latin neve annak a teknösnek,amit manapság térképtekn?sként árusitanak? a gáz az,hogy mindnehol kerestem, dev angolul a térképteknös(jogosan) a tarajosteknösöket takarja, mert azok a grapthemys geographica vagy valami hasonlo nevekkel vannak ellátva....szóval bábeli zürzavar van, és szeretnék arrol a kis édes teknösröl olvasni valamit, amit ma térképteknösként árulnak sok helyen...
Lenne egy kérdésem: hol veszel fagyasztott rákot? Én állatkereskedésekben csak hallal meg csigával találkoztam eddig, máshol meg nem merek kaját venni nekik. Előre is kösz az infot!
Hát sajnálom a teknősödet :( Egy ilyen dolog igen meg tudja viselni az embert. Emléxem amikor még kicsi voltam kaptunk a tesómmal 2 kis ékszerteknőst a szüleinktől. A baj csak az volt, hogy míg kicsik voltak arinak találtuk őket, de mikor kezdtek felcseperedni és már megvoltak 1 ideje, rájukuntunk (mint minden kis fiatal gyerek általában a dolgokra). Aztán a vizüket sem tisztítottuk olyan sűrűn, és nem foglalkoztunk velük. Sajna meghaltak. Azóta felnőttem (19 éves vagyok), és saját akaratomból vettem egy kis teknőst. Láttam, hogy ez így nem lesz jó (mármint hogy egyedül van) és tettem ez ellen is. Most ketten vannak az akváriumban, tök aranyosak, és nagyon vigyázok rájuk! Mivel kicsit komolyodtam, stb így már nem lesz olyan gond, hogy nem foglalkozom velük, mivel én vettem őket saját akaratomból, mert kellett valami amivel tudok foglalkozni (gyerek még nem volt tervben:)).
Rx: Köszi a tanácsot! Szárazföld természetesen van nekik :)
Ma délután 4 órakor a Zoé nevű teknősöm elaludt végleg. Ő volt a legszelídebb és nagyon szomorú vagyok. Már én is kisírtam magam, hiszen 7 évig volt velem minden baj nélkül. Nem tudom mi lehetett most a baja, talán holnap ha felboncolják rájönnek, mivel ma délben az állatorvos csak azt mondta hogy csúnya dagadt a szeme, hát talán nem fog látni az egyik szemére, de kálcium hiány nem lehet mivel a páncélja erős. Antibiotikum, A-vitamin, szemcsepp. És most itt fekszik egy dobozban és alig hiszem hogy nem él.
Ha megtudom mit rontottam el, vagy mi okozhatta megírom hátha valaki okul belőle. Igaz most már én is félve nézem a másik két teknőst vajon nem-e történik velük is valami.
Mi pár napja költöztünk a két tekimmel együtt egy új lakásba, szegények meg voltak szeppenve, de kb. 3 nap után megszokták az új helyüket. Még jobb is itt nekik,m ert egész du. rájuk süt a nap.
Dávid, ezen a lapon mindent megtalálsz az ékszertekikről, olvass el mindent, az ártani nem árt)
Egyébként a tekik tudnak úszni, szóval nyugodtan növeleheted a vízszintet, csak legyen szárazföldjük, ahova ki tudnak mászni napozni!
Az lenne a kérdésem, hogy vettem ilyen víztisztítót az akváriumba, de az eladó ember azt mondta, hogy legyen a szűrő felett a vízszint... Viszont most kb 5-6 cm a vízszint... Van a teknősöknek ilyen szigete amire kitudnak mászni, viszont az a kérdés, hogy nem gáz hogy ilyen magas a vízszint?
Köszönöm a válaszokat. Csak azt a "kiszűrést" nem értettem. Tésztaszűrőn mit szűrtél ki? Nem a piszkot a sóderkavics közül? Én erre következtettem. Hát mit mondjak, nem olcsó mulatság egy normális méretű akváriumot beszerezni. Nekem 7000Ft-ba került, ismerősön keresztül. Megérdeklődtem egy boltban, hogy mennyibe kerül az akvárium literje. Azt mondták, hogy egyedi tervezésnél 95 Ft/liter, a szabvány méretes akvárium pedig 65 Ft/liter. Kiszámoltam, mindkettő árkulcs drágább lett volna. Aztán még vettem eledelt is a tekijeimnek, és máris elköltöttem 10 ezret. Na de megérte, mert egy ideig nem csináltatok új akváriumot.
Nekem is sokáig sóder volt a tekinél, de elég nehéz volt tisztán tartani, ezért fogtam egy sima konyhai, műanyag tésztaszűrőt és "kiszűrtem" a kavicsokat. Azóta csak kavics van a tekuszoknál. Sokkal könnyebb tisztítani és végeredményben majdnem olyan kavicsot kapsz, mint amit a boltban lehet kapni.
Megint én vagyok. Lenne egy tök egyszerű kérdésem, amire szerintem én is tudom a választ, csak a ti véleményetekre is kíváncsi lennék. Szóval a normális sóderkavics, amit mondjuk betonozásra használunk, felhsználhatom a terráruimban? Betenném a tekik vizébe. Nem igazán szeretnék ezért a boltban venni "csomagolt" kavicsot. Én arra tippelek, hogy szerintem nincs akadálya ennek, csak tudjátok, azért van bennem egy kis kíváncsiság, hogy ti mit mondtok erre.
Sziasztok! Lenne egy kérdésem: Hány vattos uv lámpa kellene egy 80 literes akváriumba?? Milyen műszaki dolgokat kellene még beszereznem, és kb. mennyi pénzből lehetne kihozni?? U.i: Nagyon szupi a honlap, sok hasznos infó van, ami segít a kezdő tekitartóknak Előre is köszi
Végre elérkezett a várva várt napom. Elkészítették az új terráriumom, amit már korábban beharangoztam itt a fórumon. Már csak a díszítést kell megvennem majd és minden tök happy lesz a teknőseimnek.
Csak ennyit akartam. További kellemes teknősnevelést mindenkinek.
Úristen de rég jártam erre, volt mit olvasnom a hozzászólásokból! Látom nem én voltam / vagyok az egyetlen tanácstalan néha
Nagyon sajnálom azt a srácot akinek meghalt a teknőse, és utálom érte az orvost aki nem látta el rendesen. Nekem ezek szerint mérhetetlen szerencsém volt, mivel az egyik teknősöm pár évvel ezelőtt nekem is tüdőgyulladást kapott és már napok óta nem evett, csak a sziklán gubbasztott. Ha beletettem a vízbe csak lebegett a felszínén. A pánikom az Üllői út 36. alatt lévő állatpatikába vezetett ami a körúti aluljáróban volt és ott adtak cseppeket és egy orvos telefonszámát aki ért a teknősökhöz ! Ezek szerint "állati" szerencsém volt, a teknős mai is vidám úszkál (csak mellékesen jegyzem meg most éppen ővel van bajom - teknős harc topik). A patika azóta megszűnt, de tudomásom szerint ki van írva hová is költözött, talán a Primavet volt a tulajdonosa.
A doki bácsi aki este 9-kor is szívesen segített a tanácsaival, dr. Madocsay Péter volt aki értett a teknősökhöz is. A telefonszáma : 06/1-215-92-62. Bár lehet hogy azóta elköltözött. Igaz ez egy magánlakás, így nem ildomos későn zavarni a családját.
Remélem segített valamelyik info megmenteni egy teknőst, hiszen valóban nem lehet őket nem szeretni (csak valaki feltalálhatná a teknős szájkosarat... most nagy szükségem volna rá)
Lehet, hogy ez egy elég általános kérdés, de mit kell tenni, ha a tekinek összeragadnak a szemei? Kb 2 napja csúnya az egyik tekim szeme (neki picit bugyborékol az orra is), de ma már a másiknak is kezd furcsa lenni. Ha tudtok jó otthoni módszereket, légyszi írjátok le. Én Ultracortenollal kenem a szemüket, kamillateában fürdetem őket és ma már kaptak sera vitamint. Mit gondoltok, mit lehetne még tenni?
Megvan még a hulla? Abbol igen sokmindenre lehetne következtetni, HA még megvan rakjátok be a hűtőbe, és holnap vagy hétfőn vigyétek be az egyetemre a korbonctanra... ott felveszik és rendesen megvizsgálják... és ha már ugye segiteni nemis lehet kiderül ki volt a hibás, mi volt a baj...én tutieztcsinálám...
eléggé furcsa h átszakadt a teknős bőre, szerintem valami mechanikai hatás érhette, és lehet ezért folyt belőle a vér is... de nemakarok hülyeségeket irogatni látatlanba... mindenesetre eléggé furcsa eset...
Láttátok a teknősöd beleit????????? Jessszusom...RészvétemAzt nem értem, hogy függ össze a seb és a kiszakadt hártyaKeresni kell az okokat. Mondjuk ha az orvos sem értette a dolgot, mi sem nagyon tudunk már segíteni...Főleg így utólag. Azér' jó lenne tudni, mi is történt vele, hogy a mi teknőseinkkel nehogy megtörténhessen. Az idősebb állatoknál már általában maguktól begyógyulnak a sebek, persza adott a tiszta víz.
Ritka és különös eset...Majd nem tudnád bővebben kifejteni azt a kiszakadt hártya-dolgot? Nem teljesen világos.. vagy én vagyok bogyós
Ma halt meg az egyik ékszerteknősünk... Kibőgtük magunkat, de szeretnénk tisztábban látni, nem értjük mi történt vele!
Három nappal ezelött felfedeztünk egy sebet a farkán. Csúnya barnás volt. És az etetésnél vettük észre, kicsit enerváltabb, mint lenni szokott, és a szemhélya kékes volt. Ma elvittük orvoshoz. Ott mondták, a seb nem gond, a kékes szem kalcium hiány, igy kapott szurit. Visszatettük a dobozba, és elkezdett vérezni. Nagyon... Azt hitte doki, hogy a lába adott szuri talált vénát, de kicsit később kiderült, hasa ment és véres volt. Előtte nem vettük észre, hogy vérzett volna, mikor kakilt. Adott orvos neki vérzéscsillapítót. Hazajöttünk, kezdtük megtisztitani, mert a dobozban még ment a hasa, és akkor észrevettük, hogy a lába mellett be lehet látni a belső szerveihez. Eltünt az a hártya, ami lezárta a páncélt. mindkét lábánál... Egyre enerváltabb lett, elaludt majd felriadt.. Fél órán belül taxival mentünk vissza az orvoshoz, de a taxian meghalt...
Előtte nem vettük észre, hogy valami baj lett volna azzal a hártyával, pedig mielőtt vittük az orvoshoz, megtisztítottuk.. Az orvosnál viszont szerintem... mikor kihúzta a lábát, már be lehetett látni, de a doki azt mondta, szépen belátható, nincs gond, viszont mikor a halott állatot megnézte, azt mondta, ez nem természetes, hogy nincs ott a hártya...
Nem értjük és nem tudjuk, mi történhetett vele, és mikor... Ha előtt volt a gond, az orvos nem vette észre? De ha utána történt ez vele, akkor miért?
valaki tapasztalt már ilyet? Kérem segítségeteket, mert értetlenül állunk a dolog előtt!
Tanácsot kérnék...pontosabban már nem is tanácsot.
Ma halt meg az egyik ékszerteknősünk... 10 éves volt. Elvittük orvoshoz, mert csúnya seb volt a farkán, és kicsit kábának is tünt... Három-négy nappal ezelőtt még semmi baja nem volt (látszólag) két napja láttuk meg a sérülését, majd láttuk, hogy a szemhéja is kékes lett...
Ma elvittük orvoshoz. A sebre azt mondták, semmi gond, a kékes szemre, hogy kalcium hiány. Kapott szurit, visszatettük a dobozba...és elkezdett vérezni, pontosabban véreset kakilni.. Kapott vérzéscsillapitót is az orvostól.. hazajöttünk, megnéztük, és azt láttuk, eltünt az a hártya, ami a páncéljánál lezárja a külvilágtól a belső részeket. Azaz a lába mellett be lehetett látni a teknősbe, láttuk a beleit... Szuerintem, mikor az orvos kihuzta a lábát, már lehetett látni, de mikor elindultunk vele az orvoshoz, nem vettük ezt észre, pedig megmostuk...
Utána hazahoztuk, nagyon hasmenése volt, a vérzés elállt, viszont egyre kábább lett, folyton elaludt majd felriadt... Egy fél óra múlva, hogy hazajöttünk újból taxiba vágtuk magunkat és visszamentünk az orvoshoz. A taxiban meghalt...
Mi lehetett ez? Volt már valakinek ilyen tapasztalata? már kibőgtük magunkat, de tudni szeretnénk, mi történt vele... Azn orvos megnézte a halott állatot, de tanácstalan volt!
Ha megfázásra gyanús a teknős,akkor ne (csak) a vizet,hanem a fölötte lévő levegőt fűtsd.Tüdőgyuszinál ha a víz tetején lebeg,tehát amikor aktív úszást nem végez,akkor az egyik oldala lejjebb van,mert a két tüdőfél nem egyformán érintett,amelyik jobban belesüllyed,abban több a váladék(az a betegebb).
Köszönöm Rx a webcímet, majd letöltöm az anyagokat.
Látom, elég gyakran eteted a teknőseidet. Én már elég régóta csak heti egy alkalommal etetem őket. Nem áll fenn az a veszély, hogy esetleg elhíznának a gyakori etetéstől? Én gyakran kiviszem őket "edzeni" az udvarra.
Jól hangzik a terráriumod, ahogy leírtad a fórumon. Én maradok a két részre osztott változatomnál: 2/3-a víz, 1/3-a szárazföld.
Engem is már érdekel, hogy mi történt Amigo tekijével.